KÖSZÖNTJÜK A DEBRECENI RENDŐR SPORTEGYESÜLET HONLAPJÁN!

Megtekintem

Perjési Pál a sporttisztek doyenje nemrég ünnepelte 90. születésnapját.

Ebből az alaklomból a Veterán Sporttisztek Egyesülete egy bensőséges ünnepségen köszöntötte fel mind nyájunk „PALIJÁT”  

Életpályáját nagyon röviden az alábbiak osztjuk meg az érdeklődőkkel.

Kecskeméti versenyzőként elért eredményeire felfigyelve az Újpesti Dózsa Sportegyesület 1958-ban leigazolta. Tehetsége és szorgalma alapján az egyesületben tőle várták az első magyar magasugrótól a 210 cm átugrását. Az akkori technikai okok miatt amikor még ezt a magasságot homokba kellet ugrani. Egy sajnálatos talajfogásnál keletkezett sérülés miatt be kellet fejeznie az aktív versenyzést.

1961-ben nevezték ki a Bács – Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába kiképzési /testnevelési/ előadó státuszba. Innentől kezdve 30 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig nagyon sikeresen szervezte a főkapitányság dolgozóinak és családtagjainak munkahelyi és szabadidős sporttevékenységét. Nagyon sok fiatallal szeretete meg a mozgás örömét. Személyes példamutatásával vonta be az állomány jelentős részét az egészséges életmód a rendszeres sportolás végzésébe. Nagy hangsúlyt fektetett a jól működő közösség építésre. Ennek a tevékenységnek köszönhetően a sport és kulturális területen az általa végzett tevékenység eredménye mintaként szolgált a többi belügyi szerv részére.

Kiemelkedő szervező készséggel rendelkezett. Ennek eredményeként a főkapitányságon működő Testnevelés és Sportbizottság az ország egyik legsikeresebb szervezete volt. Többször rendezett BM országos bajnokságot, ahonnan a résztvevők nagyon elégedetten távoztak. Szervezési tevékenysége közül ki kell emelni az 1989-ben Kecskeméten rendezett Nemzetközi Belügyi Szpartakiádot, amelynek főszervezője volt. A rendezvény nagyon komoly pozitív visszhangot kapott.

Nyugdíjba vonulását követően sem szakadt el a Belügyi versenysporttól. Szakmai tapasztalatait rendszeresen megosztotta a fiatalabb generáció tagjaival.

A Veterán Sporttisztek Egyesületében titkárként nagyon aktívan közreműködve minden évben részt vesz a programok szervezésében.

Mi „fiatalabb” sporttisztek példaként tekintettünk rá és számítottunk a véleményére.

Mint a fotón látható a születésnapi bulin jó hangulatban mutatta meg a sporton kívüli érdeklődését. Nagyszerű tangóharmonika zenével szórakoztatta a résztvevőket.

Az ünnepségen kifejeztük jókívánságainkat és ezúton is kívánunk neki és kedves párjának Irmának békés, boldog éveket!